Barackmag


Barackmag

Az Amygdalin ugyanis természetes kemoterápiaként működik. A B-17 vitamin molekulában két rész cukor, egy rész benzaldehid és egy rész cián van, melyek szorosan összekapcsolódnak. Mindenki tudja, hogy a cián erősen mérgező lehet és kellően nagy mennyiségben halálos. Azonban ebben a természetes állapotában vegyileg nem reagál és semmiféle hatással nincs az élő szövetekre.

Az élő szervezetben csak egyetlen vegyület képes felszabadítani a ciánt a B17 molekulából, ez pedig a bétaglükozidáz néven ismert enzim. Amikor a B-17 vitamin víz jelenlétében érintkezésbe lép ezzel az enzimmel, nem csak a cián, hanem a benzaldehid is felszabadul mely önmagában is igen mérgező. Ami azt illeti ez a két vegyület együttesen százszor olyan mérgező, mint külön-külön.

Szerencsére a kibontó enzim azaz a bétaglükozidáz sehol nincs jelen veszélyes mennyiségben a testünkben, csak a rákos szövetekben, ahol mindig nagy mennyiségben található meg: szintje a környező normális sejtekben mérhetőhöz képest több mint százszorosát is elérheti. Ennek eredményeképpen a B-17 vitamin a rákos sejtek területén bomlik fel, mérgező tartalmát a rákos sejtek területén engedi szabadon.

Létezik egy másik fontos enzim is, a rodanéz, melyet ”védelmi enzimként” említünk. Azért nevezzük így, mert képes semlegesíteni a ciánt, azonnal melléktermékké tiocianát molekulává alakítva azt. Ez az enzim mindenütt nagy mennyiségben jelen van, kivéve a rákos sejtek területét, melyeket következés képen nem is védi meg.

Tapasztalatok azt bizonyítják, hogy naponta 7 szem keserű barackmag elfogyasztásával megvédhetjük magunkat a rákos daganatok kialakulásától. Nagyobb mennyiséggel pedig akár el is pusztíthatjuk azokat.

Hogy mérgező-e? Gyerek korunkban rengeteg barack magot ettünk különösen befőzés idején. Édesanyám mandula helyett is használta. Soha nem voltunk betegek tőle, mint ahogy a hunzák vagy az amerikai indiánok sem mérgeződtek meg pedig ők igen sokat fogyasztottak belőle.

Lehet, hogy az igazság megint valahol félúton van? Lehet, hogy a kémiai úton kiválasztott Amygdalinnak nincs olyan jó hatása mintha természetes úton, táplálék – barack mag – formában vesszük magunkhoz?

Nem volna szabad a sok sok ezer év tapasztalait, gyógymódjait a sutba dobnunk és kuruzslásnak tekintenünk. A barackmagnak nincsenek mellékhatásai lehet hogy nem használ (bár a tapasztalatok mást bizonyítanak), de ártani biztosan nem árt. Sajnos ugyanezt nem mondhatjuk el a kemoterápiáról.

+ There are no comments

Add yours